Számos olyan állatkísérletet ismerünk, melyek bebizonyították, hogy a kalóriabevitel csökkentésével egy hosszabb és teljesebb élet érhető el. Jól tudjuk, hogy a túlzott kalóriabevitel és a túl sok cukor fogyasztása az egyik legfőbb oka a magas vércukorszint, az elhízás és ebből adódóan számos más betegség kialakulásának. A mértéktelen habzsolás nemcsak a betegségek előidézője lehet, hanem a korai megöregedésnek is.

A glükóz fontos része az öregedési folyamatnak, mivel bizonyos fehérjékhez hozzátapadva - pl. kollagén - beindítja a glikáció folyamatát. Vagyis azzal, hogy a cukormolekula kapcsolatba lép a kollagénnel, rontja annak működőképességét, ami zavart okoz. A kezdeti szakaszban ezt a folyamatot hívják glikációnak.

Ahogy öregszünk a testünkben levő fehérjék glikációja is egyre nő. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a kor előrehaladtával a vércukorszint is növekszik. Köztudott, hogy az emberben a kollagén glikációja és a vércukorszint a sejtek és testünk öregedéséhez vezet. (Schleicher, 1996 és 1997.)

A glikáció függ a kortól és a személytől, de a kalóriabevitel mérséklésével lelassítható a folyamat. Más szavakkal: ha elkerüljük a sok cukor fogyasztását és a magas kalóriabevitelt, akkor évekkel vagy évtizedekkel meghosszabbíthatjuk az életünket, mivel elősegítjük, hogy fehérjéink egészségesek maradjanak.

Itt kerül a képbe a stevia, mint valós alternatíva. Ha a finomított cukrot steviával helyettesítjük, akkor már eleve alacsonyan tartjuk a vércukorszintünket. Másrészt a stevia "nullkalóriás", így segítségével a kalóriák száma is jelentősen csökkenthető. nekünk pedig éppen ez a két tényező szükséges ahhoz, hogy kollagénjeinket megvédjük a glikációtól.

A stevia hasznos azok számára, akik cukorbetegek és érdekükben áll a kalóriabevitel csökkentése és azok számára is, akik csak egyszerűen vissza akarják szorítani a cukorfogyasztásukat. Emellett segítségével megelőzhető a fogszuvasodás és elősegíti az általános jó egészséget és a hosszabb élettartamhoz is hozzájárul.

A steviáról bővebben: http://sztivia.com/
 
Multivitamin áruház

Stevia a bőrápolásban

 2017.01.11. 19:15

Előző cikkünkben írtunk arról, hogy a stevia különböző betegségek kezelésében kitűnő segítség lehet: a cukorbetegség kezelésében igen nagy eredményeket érhetünk el vele, segít a fogyókúrázóknak a súlycsökkenés beindításában, a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések gyógyításában is nagyszerű gyógymódnak bizonyul. És a sort még lehet folytatni… Most írjunk arról, hogy milyen módon képes segíteni a különböző bőrbetegségek gyógyításában, bőrproblémák kezelésében.

A stevia növény levele és a koncentrátum számos előnnyel bír a bőrápolás területén is, ha rendszeresen használjuk. Arcmaszkként jelentősen puhítja és feszesiti az arcbőrt, kisimítja a ráncokat. De ezenkívül még meg kell említeni azt is, hogy a bőr felületén jelentkező bőrhibákat is képes eltüntetni, mint például az acne okozta károsodásokat. Az arcmaszkot a stevia leveleiből készítjük el: egy masszát főzünk a jázminpakóca leveleiből, melyet aztán az arcunkon egyenletesen eloszlatunk. A maszkot 30-60 percig kell az arcunkon tartani, ezalatt megszárad a massza. A stevia száradása közben már érezni fogjuk, ahogyan feszesíti az arcbőrt. A stevia koncentrátuma is kiválóan alkalmazható erre a célra: már egy csepp is elég belőle, hogy eltüntessük pattanásainkat, a száj körül található herpeszt és a mitesszereket. A stevia azonban nemcsak az arcon jelentkező problémák kezelésében jelent segítséget: több ember számolt be arról, hogy a steviának köszönhetően sikerült megszabadulniuk a seborrhea, a dermatitis és az eczema okozta bőrpirosodásoktól és sebektől. Más beszámolók szerint a különböző sérülések, vágások, horzsolások gyógyításában is nagy segítség a stevia: már néhány cseppel fel lehet gyorsítani a gyógyulási folyamatot és ezenfelül a seb nyomtalanul el is tűnik, mivel a steviának köszönhetően a seb nem hegesedik. Egy csepp stevia 30-40 másodperc alatt képes enyhíteni a fájdalmat.

Már a hajápolásban is felfedezték a stevia csodatévő hatását: a jázminpakócából készült kivonat fényesebbé és erősebbé teszi a hajat, élénkebbé varázsolja a színét. Csupán néhány cseppet kell a samponunkba csepegtetni, hogy elérjük vele a kívánt hatást. Néhány használat után pedig már látható eredményt is érhetünk el: hajunk nem fog töredezni, dúsabb lesz és egészségesebb is.

Címkék: stevia sztívia jázminpakóca

A híresztelések szerint már a Coca-Cola is szemet vetett a stevia növényre, hiszen a növény kivonata háromszázszor édesebb, mint a cukor, így a kólát is nagyszerűen lehetne vele e mi is pontosan e cég koncepciója az üggyel kapcsolatban?

Az MTI forrása szerint az üdítőitalgyár és a Cargill (az egyik legnagyobb amerikai élelmiszeripari cég) bejelentette, hogy a steviát már különböző teszteknek vetik alá, hogy kiderüljön valóban alkalmas-e termékeit édesítésére, illetve, hogy semmilyen káros összetevőt nem tartalmaz.

De mi lenne a következménye annak, ha a Coca-Cola édességét valóban ennek a levélnek köszönhetnénk? Azt már tudjuk, hogy Paraquay az egyik legnagyobb stevia termesztő, így ha az üdítőitalgyártó cég úgy dönt, hogy szüksége lenne a sztíviára, akkor az a paraguayi termelők számára hatalmas lehetőséget jelentene. A paraguayiak már most hatalmas pénzösszegekről álmodoznak. "A Coca-Cola bejelentése hatalmas érdeklődést keltett" - mondta Nelson Gonzales, a steviatermelők szövetségének elnöke. Az ország kormánya is támogatná az eseményt, hiszen ő is nagyban részesedne a bevételekből, emellett hisz abban, hogy ha ösztönzi a termesztés felfuttatását, akkor a paraquayi szegények is profitálhatnának az üzletből.

De mégis mi hátráltatja az egyezség létrejöttét? Az Egyesült Államokban a steviát egyelőre még a "káros hatású élelmiszer összetevő" kategóriája alá sorolják be, így forgalmazása törvénybe ütközik. Az Európai Unióban is még csak táplálék-kiegészítőként, gyógynövényként vagy kozmetikai krémek alapjaként hozható forgalomba, ezért édesítőt gyártani tilos belőle. (2008-ban még tilos volt, ma már engedélyezett.)

Mely érvek szólnak a stevia mellett? A kutatások azt bizonyítják, hogy a növényből kivont anyag gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatású, a cukorbetegek, magas vérnyomásban szenvedők kiváló orvossága lehet és a cukorral ellentétben még a fogzománcot sem károsítja. Szerkezete stabil, így a magas hőmérsékletet is jól bírja, ezért sütéshez, főzéshez kiválóan alkalmas.

2010. július óta a Coca-Cola édesítőként bizonyos termékeiben steviát használ.

Címkék: stevia édesítő jázminkapóca

Tudtad?

 2016.12.14. 15:52

· Boeck és Haebicch 1992-ben és Chan és társai 2000-ben önkéntesekkel végeztek kísérleteket, melyek eredménye, hogy a sztívia és a szteviozid, mint édesítő teljes mértékben biztonságos. A vizsgálat alanyai napi 750 mg kivonatot kaptak és ekkora mennyiség egyáltalán nem változtatott a vér biokémiai összetételén, tehát cukorbetegek is fogyaszthatják.

· A sztevizoid 300-szor édesebb a cukornál. A napi bevitt mennyiség cukorból az EU-átlag szerint 131 gramm, ez 400 mg szteviozidnak felel meg. Ebből 240 mg glükóz keletkezik. A 240 mg anyag harmada kiürül, harmada átalakul, harmada felszívódik. 80 mg (0,08gramm) szívódik fel, ez a glükózmennyiség pedig elhanyagolható a szevezetben, tehát veszélytelen a cukorbetegekre.

· Nem rákkeltő. Patkányokon végzett kísérletekkel támasztották alá. a JEFCA és a WHO is igazolja ezt a megállapítást.

· Chan és társai kísérletei még azt is bebizonyították, hogy a résztvevő alanyok vérnyomása normalizálódott. Kezdetben a csoport átlagos vérnyomása 166/102 volt, a kísérlet végére pedig ez az arány 153/90-re változott. A sztívia tehát jó hatással van a vérnyomásra.

· Planas és Kuc 1968-as patkányokon végzett vizsgálati eredménye a következő volt: a sztívia nem befolyásolja a szaporodást. Ezt az állítást 1996-ban Siotsu is megerősítette. Az állatok viselkedése nem változott.

· A szteviozid olvadáspontja 198 Celsius-fok, tehát összetétele nem változik és az ételt sem színezi meg sütés vagy főzés során. PH-ja stabil, vagyis főzéshez, sütéshez kiválóan alkalmazható.

· A világon széles körben elterjedt mint édesítő. Japánban, Kínában, Brazíliában a szívia piaci részesedése kb. 60%, mint kalóriamentes, természetes édesítő. 1995 óta az USA-ban étrendkiegészítőként használják. 2000-től az EU felvette, mint új élelmiszert, álláspontja jelenleg még semleges; arra hivatkozik, hogy a kutatási eredmények nem elégségesek arra nézve, hogy a sztívia valóban nem rendelkezik semmiféle egészségkárosító hatással. Ennek ellenére forgalmazása nincs tilalom alatt.

· http://multi-vitamin.hu/Stevia-termekek.html

Címkék: stevia sztívia édesítő

A stevia termesztése

 2016.11.24. 15:50

Most már ismerjük a sztívia jótékony hatásait, méltán beszélhetünk róla úgy, mint "csodaszer", miért ne neveljünk egy ilyen növényt otthon magunknak, hogy ha szükség van rá, bármikor kéznél legyen?

Mivel a stevia kitűnően alkalmazkodik a különböző éghajlatokhoz, így Magyarországon is igen jól érzi magát, csak arra kell figyelni, hogy tavasztól késő őszig napfényes helyen legyen, télen pedig fontos, hogy meleg helyen maradjon.

Első lépések

Ha magról neveljük őket, akkor figyeljünk arra, hogy korábban kezdjük el őket kicsíráztatni (ez kb. március eleje), hogy időben szép palántáink legyenek. A magokat nem szabad túl mélyre helyezni a földbe, legjobb, ha a föld felszínén tartjuk őket. 10-15 nap szükséges kicsírázásukhoz, majd mikor a palántán 5-6 levél már megjelent, akkor ki is ültethetjük őket.

A növények nagyon érzékenyek a hidegre, ezért csak akkor rakjuk ki őket a szabadba, ha a föld már 8-10 Celsius-fok között mozog. A növényeket 50 centiméterre ültessük egymástól.

Öntözés, tápanyagellátás

Tápanyagban gazdag talajba kell a palántákat kiültetni és mivel a gyökerek a talajfelszínen vannak, így a gyengébb minőségű talajon megfelelő trágyázással is alkalmasak lehetnek a stevia otthonának. A növény a túlzott nedvességre is érzékeny, így inkább többször öntözzük és mindig csak kevés vizet kapjon egyszerre.

Aratás

Két álláspont is érvényben van: az egyik szerint az őszi virágzás előtt kell learatni, mert ilyenkor a legédesebbek a levelek. A másik vélemény pedig az, hogy minél később aratjuk le a növény, annál jobb, mert így a stevia növények stevioside koncentrációja nő. Ha letakarjuk a növény, akkor az első talajmenti fagyokat is átvészeli, így nyerhetünk pár hetet az aratással.

Magyarországon a hideg miatt a növények nem tudnak áttelelni, így a legédesebb növényekről érdemes hajtásokat vágni, melyeket kigyökereztethetünk.

Szárítás, felhasználás

A leveleket akár egy kifeszített szúnyoghálón is megszáríthatjuk. Nem fontos a nagy hő, de a jó szellőzés elengedhetetlen. Körülbelül egy fél nap alatt kiszáradnak a levelek.

Címkék: stevia sztívia édesítő

A jázminpakóca édes ízét a leveleiből nyerhetjük ki, hiszen az nagy mennyiségben tartalmaz szteviozidokat. De mi is tulajdonképpen ez az anyag?

Ezek glikozid típusú vegyületek, amelyek aglikonja a szteviol. Az anyag édessége körülbelül háromszázszorosa a szaharózénak. Hőstabilak, a savnak és lúgnak ellenállnak, valamint nem is erjednek. Pozitívként értékelendő az is, hogy elfogyasztásuk során nem váltanak ki glikémiás reakciót, ennek köszönhetően egy diabetikus és diétás étrendbe nagyszerűen illeszkedik.

Szerkezetük

A szteviozidok algikonból és az ehhez kapcsolódó cukormolekulákból állnak. A szteviozid aglikonja a szteviol, amely egy diterpenoid. Ennek 19-es és 13-as szénatomjához kapcsolódnak a cukorcsoportok O-glikozidos kötéssel. A ukrok között előfordul glükóz (Glc), rabdóz (Rha) és xilóz (Xyl). A 19-es szénatomhoz mono- vagy diszacharid, a 13-ashoz di- vagy (elágazó) triszacharid kapcsolódhat.

(forrás: wikipedia.hu)

Élelmiszer adalékként is felhasználják őket, ebben az esetben enyhén lúgos, folyadékkromatográfiás eljárás során lehet kimutatni őket.

A szerkezet jól viseli a hőmérsékletet, nem karamellizálódik.

A hatóanyag előállítása

Első lépésként a leveleket megszárítják, majd egy forróvizes kivonatot készítenek belőlük. Következő lépésként ezt a forróvizes elegyet butanol-hexanollal kirázzák és betöményítik. Az így keletkezett anyag a glikozid mellett még pigmenteket is tartalmaz, ezért szükséges az oldatot forró metanolban feloldani, hogy kihűléskor a glikozidkritályok kicsapódjanak. A kristályokat mossák, majd átkristályosítják.

Farmakológia

Mi történik a bevitele során?

A bél baktériumai a szteviozidokat képes szétbontani összetevőire: cukorra és aglikonra. Az aglikon a vékonybélben fel is szívódik. A szájon át bevitt szteviozid néhány órán belül eléri a csúcskoncentrációt és ez a folyamat a plazmában zajlik le. A vérplazmában csak derivátumai mutathatóak ki, a vizeletbe is glükoronsavval együtt ürül ki.

Káros hatások?

1985-ben egy vizsgálat során mutagénnek találták a szert, de az adatokat hibásan dolgozták fel. A legújabb kutatások szerint ártalmatlan. Az Egészségügyi Világszervezet 2006-os átfogó vizsgálatai szerint az anyag nem toxikus, nem rákkeltő, csupán jótékony hatásai ismertek, mint például a magas vérnyomás csökkentése, cukorbetegség kezelése.

http://multi-vitamin.hu/Stevia-termekek.html

Címkék: stevia sztívia édesítő

Mire jó a stevia?

 2016.10.24. 15:47

A stevianövénynek hihetetlenül sok pozitív hatása ismert: csodaszerként emlegetik, ami nem véletlen, hiszen majdnem minden betegséget lehetséges gyógyítani ezzel a növénnyel. De vegyük is sorra, hogy melyek azok a problémák, bajok, melyet a sztíviával gyógyíthatunk, kezelhetünk?

A paraguay-i indiánok már több száz évvel ezelőtt használták a növény főzetét sebgyógyításra, hiszen a levelek képesek felgyorsítani a gyógyulási folyamatot. Ennek oka, hogy segít a bőr összehúzásában. De számos más bőrproblémát nagyon hatékonyan képes orvosolni: enyhíti a láb-, köröm-, bőrgomba okozta tüneteket, hatásos az dermatitis, eczema, seborrhoea ellen is. Bőrregeneráló hatásának köszönhetően a pattanásokat, keléseket, fekélyeket, kivörösödéseket is kitűnően kezelhetjük vele.

Csökkenti a véráramban keringő glükóz mennyiségét, így a cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. Sőt! ajánlatos is fogyasztaniuk, hiszen a glükóztolerancia növelése mellet, még az inzulintermelést is serkenti. Emellett a túl alacsony vércukorszintben szenvedő (hypoglikémia) betegek számára is nagyon hasznos a növény, mert azáltal, hogy a sztívia szabályozza a vércukorszintet a testben, még a lép és a máj működését is segíti.

Diétázóknak, fogyókúrázóknak is nagyszerű segítség lehet, hiszen csökkenti az étel utáni vágyat, csillapítja az éhségérzetet. Glikémiás indexe nulla, ezenfelül még zsírbontásban is nagyon hatékony. Fontos megjegyezni azt is, hogy a nap során ingadozó energiaszinet is képes optimalizálni.

Kedvelt alkalmazási területe még a méregtelenítés: számos allergiás megbetegedést kitűnően lehet vele kezelni. Csökkenti a koleszterinszintet, normalizálja a vérnyomást, erősíti az immunrendszert. Segít a vashiány kiküszöbölésében, a vesebetegségek gyógyításában és még hasfájásra is alkalmazható.

Nem okoz fogszuvasodást és védi a plakkot.

Jól látjuk, hogy mennyi előnnyel jár a fogyasztása, szinte minden betegség gyógíytásában vagy megelőzésében kiváló, emellett még íze is nagyon finom, tehát nincs már hátra, mint hogy beszerezzük a steviát a magunk számára is és élvezzük jótékony tulajdonságait.

Címkék: stevia sztívia édesítő

A sztívia története

 2016.09.20. 15:45

A jázminpakóca vagy másnéven stevianövény Paraquay és Brazília területén őshonos, de intenzív édes íze miatt ma már számos országban termesztik. Milyen úton jutott el hozzánk ez a nagyszerű növény?

A dél-amerikai indiánok a növényt az őserdőkben gyűjtötték és már évszázadok óta édesítésre, étvágycsillapításra és bőrbetegségek, vágási sebek gyógyítására használták a növényt, melyet ők Khaa Jee-nek, Édes Levélnek nevezték.

A gyarmatosítás során a spanyol hódítók is megismerkedtek a növénnyel és szívesen rágcsálták a leveleit, de 1889-ig nem végeztek rajta semmilyen tudományos vizsgálatot, csupán élvezeti cikként fogyasztották.

1889-ben Moises Santiago Bertoni olasz természettudós és Rebaudi paraquay-i kémikus szakértő vizsgálni kezdte a jázminpakócát: őket tekinti a történelem a stevia felfedezőinek, hiszen ők voltak, akik először megvizsgálták részletesen a növényt és annak hatásait. Milyen eredményekre jutottak? Vizsgálataik során kimutatták, hogy a stevia hatóanyaga 300-szor édesebb a cukornál. Bertoni feljegyzései így hangzanak: "Levelének akármilyen kis darabkáját szánkba véve elcsodálkozunk, hogy milyen különös és extrém édessséget rejt magában. Egy darabka levél, alig néhány négyzetmilliméter nagyságú, képes akár egy óráig is édesen tartani szánk ízét; 1-2 kis levél képes egy erős kávét vagy teát megédesíteni." Ez a felfedezés nagy előrelépés volt a tudomány szempontjából, hiszen már nemcsak azonosították, analizálták és nevet adtak a növénynek, hanem kimutatták egy olyan hatóanyagát, mely bizonyos egészségügyi problémák megoldásában is segítséget jelenthet.

Az 1900-as évektől kezdve beindult a növény mezőgazdasági termesztése is: már nemcsak vadon nőtt és már nemcsak a bennszülöttek fogyasztották – populárisság vált. Az ültetvények egyre nagyobbak lettek és a jázminpakóca fogyasztása egyre általánosabbá és természetesebbé vált. Először persze mindez csak Latin-Amerikában hatott, azonban nem kellett hozzá sok idő, amíg Európába és az Egyesült Államokban is felfigyeljenek erre a csodaszerre.

· 1918: Az USA-ban egy botanikus felhívja a kormány figyelmét a steviára.

· 1931: Franciaországban két kémikus kivonja a stevia édességéért felelős hatóanyagát. A fehér port stevioside-nek nevezik.

· Dr. Hewitt G. Gletcher "a valaha talált legédesebb természetes hatóanyag”-nak nevezi a kivonatot.

· 1950-es évek vége: Japánban is elkezdik termeszteni a növény (Japán mára a világ legnagyobb stevia-fogyasztójává vált)

Címkék: stevia sztívia édesítő